IvecCake

Blondie

Találmányos név. Brownie szőkén. Blondie.:) Bár inkább Whitey lehetne, hiszen fehér csokiból készül. Blondie akkor lehetne, ha szőke csokoládéból készülne. Ami igen, létezik! 🙂 Van fehér, tej, ét, és már itt a szőke is. Karamellizált fehér csokoládéról van szó egyébként. 

Az ősz első sütije! 🙂 Szedres, szóval még szezonális is. Nagymamámtól kaptam a gyümölcsöket. Fagyasztóból vettem ki, mindig próbálom úgy elrakni, hogy ne törjön össze, tartsa meg eredeti kerekded formáját a gyümölcs. 
Én kb. 28×41 cm-es tepsiben sütöttem, de ha kisebben sült volna, akkor magasabbra jött volna fel. 

WP_20160902_13_22_46_Pro
– 160 g vaj
– 175 g kristálycukor
– 3 tojás
– 200 g finomliszt
– 1 cs. sütőpor
– 300 g fehér csoki
– málna, szeder

WP_20160902_13_21_39_Pro
A vajat olvasszuk meg a gázon, majd adjuk hozzá a fehér csoki felét, s addig kevergessük, míg szép krémes állagot nem kap.
Mondanám ezt, ha ez így lett volna..
Én megmondom kerek perec, ha valami nem klappol. Sokszor futottam már bele olyan receptekbe a neten, amik állítólag ki lettek próbálva és ilyen isteni, meg olyan masszív, pedig nem.. Én inkább leírom, hogy Te, kedves olvasó, ha erre tévedsz, elolvasod ezt a sok hablatyot és még ki is próbálod, akkor ne állj meglepődve a konyhában. 🙂
Lehet, hogy a recept a rossz, vagy az én csokim nem volt jó :D, de nem kapott sehogy sem olyan állagot. A fehér csoki alapból sokkal nehezebben olvad meg, mint a tej, vagy az ét, mivel tulajdonképpen nincs benne kakaó, amitől csokinak hívhatnánk. 🙂 
Legközelebb talán külön megolvasztom mindkettőt (a csokit gőz fölött), majd lezárom a vaj alatt a gázt, kicsit várok, hogy hűljön és úgy öntöm egybe. Ki kell próbálni. 🙂
A csoki szépen elolvadt, de különvált a vajtól, érdekesen nézett ki, de nem adtam fel. 🙂 Elzártam a gázt alatta.

WP_20160902_13_23_16_Pro
A tojásokat keverjük fehéredésig a cukorral. Csempésztem bele vaníliás cukrot, vanília aromát és málna aromát. De lehet bele tenni fahéjat is pl. (fahéj aroma.. szerezni kéne ilyet is:) ) 
Szitáljuk bele a lisztet és a sütőport a tojásos masszába, keverjük el alaposan. Majd öntsük bele ezt a csoda csokis-vajas keveréket.
Itt öntsük bele a megmaradt durvára vágott fehér csoki felét, illetve egy rész gyümölcsöt, s óvatosan keverjük el. 
Sütőpapíros tepsibe öntsük bele, szórjuk rá a tetejére a megmaradt gyümölcsöt és fehér csokit. 

WP_20160902_11_19_42_Pro
A recept azt írta, 190°C 35-40 perc. Na nekem a 15. percnél el kezdett barnulni a teteje. (légkeveréses sütő) Szóval levettem 150°C-ra és hőlégbefúvásra váltottam. Sima gázsütőnél meg lehet próbálni a 190°C-ot, ha ott sem megy, akkor ott is vegyük lejjebb a hőfokot 140-150°C-ra és süssük tűpróbáig. 
Amikor teljesen kihűlt masszívabb, keményebb lesz, mint mikor kivettük forrón a sütőből, ezt vegyük figyelembe.

WP_20160902_11_53_03_Pro
Meg van a tipikus brownie jellegzetessége, kívül ropogós, belül puhább. 
Mivel nekem a vaj és a csoki különvált (amit egyébként az összekeverésnél már nem lehetett érzékelni 🙂 ), ezért az alja kicsit vajasabb lett a sütinek szeletelésnél, de egye-fene, higgyétek el, nagyon finom. 🙂 

WP_20160902_13_22_09_Pro
Ha a brownie-t vanília fagyival, akkor ezt csoki fagyival kell enni! 🙂 Sajnos nincs itthon, szóval simán csokiöntettel is megfelel 🙂 

WP_20160902_14_34_22_Pro
WP_20160902_13_21_45_Pro

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!