IvecCake

Mézes-diós kalács

De mondhatjuk Sodros kalácsnak, Csotros kalácsnak, vagy Zombori kalácsnak is. Kinek mi tetszik. 🙂 
A Gasztroangyalból van a recept, imádom azt a műsort. 🙂 Nagyon egyszerű elkészíteni és megéri, mert nagyon finom! 


– 2 dkg élesztő
– 2 dl tej
– fél kg liszt
– 2 tojás sárgája
– 15 dkg vaj
– 2 ek. kristálycukor 
– 6-7 ek. akácméz
– 5-10 dkg darált dió


Az élesztőt futtassuk fel a tejben egy pici cukorral és pici liszttel. A lisztet mérjük ki, törjük bele a tojások sárgáit, adjuk hozzá a 2 ek. cukrot, és egy diónyi olvasztott vajat. 
Mikor felfutott az élesztő, öntsük bele, s gyúrjuk össze alaposan. Takarjuk le fóliával, tegyük meleg helyre, s bugyoláljuk be pokróccal. 
Kb. 40 perc után, mikor már szépen feljött a tészta, borítsuk ki enyhén lisztes felületre. Egy nagyobb tepsibe kanalazzunk bele vagy 4 ek. olvasztott vajat. Kicsit nyújtsunk a tésztán, s vágjuk fel csíkokra. A csíkokat egyesével csavarjuk meg a két végén ellenkező irányban, majd forgassuk bele a tepsiben lévő olvasztott vajba. Kezdjük el feltekerni, mint a rétest, de ne túl szorosan, hagyjunk pici helyet, mert ezután még kelni fog. Mutatok képet, így egyszerűbb elmagyarázni. 🙂 


Mikor ez kész, csurgassuk le a maradék olvasztott vajjal, takarjuk le egy ronggyal, s tegyük szoba hőmérsékletű helyre egy jó 10 percre. Addig melegítsük elő 180°C-ra a sütőt. A 10 perc leteltével tegyük be a sütőbe, kb 20 perc alatt megsül. Nekem nem kellett neki, csak 16 perc kb. Ne kapcsoljuk ki a sütőt, csak vegyük ki a kalácsot, csurgassuk le a mézzel (aki többet szeretne, nyugodtan..:) ), illetve szórjuk meg a dióval. (Itt sem számít a mennyiség, én meg sem mértem) 
Tegyük vissza 50°C-ra a sütőbe kb. 4 percre.
Kihűlés után fogyasszuk! 


Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!