IvecCake

Bogyós rizskocka

Anyukám születésnapjára készítettem. Eleinte tartottam tőle, hogy a rizs nem fogja magát rendesen tartani és szétcsúszik az egész sütemény, de nem így lett szerencsére. Nagyon szépen lehet szeletelni és természetesen isteni finom. 🙂
Hozzávalók egy nagyobb tepsihez.


– 4 tojásos piskóta, recept >> itt <<  
– 1 l tej
– 30 dkg rizs
– 1 csomag vaníliás cukor
– 4 dl habtejszín
– 8 dkg cukor
– 2 ek. zselatin (főzős)
– bogyós gyümölcs – szeder, málna minden mennyiségben
– csokicsepp
– egy nagy csomag piros expressz tortazselé

A piskótát vékonyra sütjük. A tejet felforraljuk pici sóval, majd folytonos keverés mellett megfőzzük benne a rizst. Mikor megpuhult, keverjük hozzá a cukrot és a zselatint. A zselatinport keverjük el egy kicsi hideg vízben, majd melegítsük fel, de figyeljünk rá, hogy ne forrjon fel. Hűtsük ki langyosra és keverjük hozzá a már hűlésben lévő tejberizshez.
Mikor nagyjából kihűlt, a tejszínt verjük fel kemény habbá és óvatosan forgassuk bele a rizsbe. Öntsünk bele a gyümölcsökből és adjuk hozzá a csokicseppeket is.
Kenjünk rá a piskótalapra és hűtsük le a hűtőben.
Rakjuk fel a tetejét gyümölcsökkel és öntsük rá az elkészített tortazselét. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!